Szavazás indul!

Az eredeti felhívásnak megfelelően most arra kérem olvasóimat: szavazzanak! - azaz a Könyvhét 2012 projektum keretében megjelent valamelyik írás szerzője mellett tegyék le voksukat (lásd az űrlapot itt jobbra). Egy hónapon át várom a tetszésnyilvánításokat (több név is jelölhető egyszerre, de ugyanarról a számítógépről csak egyszer lehet voksolni).  A legtöbb szavazatot kapott írás szerzője felterjesztést nyer a majd decemberben (most először) odaítélésre kerülő Balládium-díjra. Ne késlekedjetek, tegyétek le a garast valaki(k) mellé!

A vers regresszív magzatpóz

Könyvhét 2012 - 4. projekt

Kiss Judit Ágnes:
Koncentrikus korok

Európa Könyvkiadó, 2012. 122 oldal

Akkor kezdtem el írni ezt a kötetet, mikor megtudtam a diagnózist anya betegségéről. És nagyjából a gyász leteltével fejeztem be. Olyasvalakit veszítettem el, aki mindig volt, amióta vagyok. Nem volt képzetem arról, hogy nélküle létezem. És nem hittem, hogy képes leszek rá. Éreztem magamban a kislányt, aki pánikba esik, mert a mama elment. Vagy nem a kislányt, hanem az újszülöttet, akit azonnal elvettek az anyjától, ahogy a világra jött? Vagy nem az újszülöttet, hanem pár hónapos magzatot, aki az életéért küzdött, míg anyja átesett egy náthának tűnő kis fertőzésen, ami rá halálos lehetett volna? Vagy volt egy még korábbi állapot, még mielőtt megfogantam volna? Igent mondtam az egészre, vagy csak idelöktek?

A túléléshez kellett mélyre merülnöm, keresni magamban erőset, függetlent. A vers regresszív magzatpóz volt, víz alatti túléléshez oxigénpalack. Nagyon hálás vagyok nekik. A verseknek, hogy rám találtak és vezettek. Nem találtam végső választ, de leástam még egy kútgyűrűt, és haladhatok tovább. Ha nem hagy el a vers.

Vízemlékezet

Könyvhét 2012 - 4. projekt

Miklya Luzsányi Mónika: Macskaút

regény (Harmat Kiadó, 2012, 221 oldal)

Miklya Zsolt versbetéteivel

Vízemlékezet. Sokáig nem tudtam, hogy létezik ilyen. Csak a belső sóvárgás volt érzékelhető, mint egy végtelenített pillanat kiszáradás előtt. A szikkadtak, szikárak, szikszavúak társaságába tartoztam mindig is. Szülőfalum, Csorvás neve is erről árulkodik. Már hangzásában is csorvul valami, csorvatag várakozással vár a vízre, esőre legalább, amit oly mohón tud aztán behörpölni, mintha a vízből sose lenne elég. Valóban, sose elég. Hiszen a név eredete is fövenyre, homokos partra utal. (Egyik magyarázat szerint a név ószláv eredetű, jelentése homokos, másik értelmezés szerint az ősmagyar-török „csorva” szó képzős változata, szintén homokos jelentéssel.) Az is valószínű, hogy hajdanában víziút vezetett erre, még a folyószabályozások előtt. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy autók helyett valaha sószállító hajók járták a vidéket.

Sohase jöttem volna rá e sóvárgás gyökerére, ha nem élünk évekig szülőfalumban, és Móni, életem társa jóban-rosszban, aki sóvárgásomban is osztozott, a maga bővizűségével, tenger-lényével át nem érzi és vissza nem hullámozza, miről is van szó. Gyanút a ház verandája előtt álló két almafa vízhajtásai keltettek, amelyek különös intenzitással és bőséggel törtek hajszálegyenesen az ég, a vizek forrása felé, mintha mindig is oda vágytak volna, sőt, egyenesen mintha onnan eredtek volna. Ez a motívum jelenik meg a Macskaútban, Móni régi-új regényében (gyerekkora óta működő képzeletvilág aktiválódik újra), ami valóság és fantázia között olyan természetes módon közlekedik, mint macska a tetők peremén, kerítések élén:

Japán közmondások

 Könyvhét 2012 - 4. projekt

Japán közmondások

Kelet Kiadó, 2012, 192 old.

Válogatta és fordította: Paczolay Gyula, Dalmi Katalin

Szerkesztette: Sári László; Utószó: Vihar Judit

A japán szellemiség ragaszkodik a realitásokhoz. Még a japán népmesékben is ritka a boldog befejezés, ésszerű, józan felismerésekre és következtetésekre törekednek. Az emberi viselkedésre vonatkozó talán legáltalánosabb érvényű megállapításaik a híres japán visszafogottságra, szerénységre ösztönöznek. Reális világszemléletük, gyakorlatias felfogásuk a közmondásokban is kifejezésre jut.

 Részletek Vihar Judit utószavából:

A japán közmondások egész világképet festenek. A kötetünkben szereplő közmondások nagy része az Edo-korszakban keletkezett, melyek jobbára a 17., 18. és a 19. század első felének szociális, társadalmi, erkölcsi elképzeléseit tükrözik, a városi polgárság világszemlélete bontakozik ki belőlük.  A Tokugava sógunátus hatalma idején a névleges császári uralom mellett ebben a korszakban olyan külső és belső béke valósult meg, melyet más nemzeteknél nem is lehet tapasztalni. A szamurájok lecsúszásával a 16. században még oly harcias japánok erre az időszakra fegyelmezett, békés emberek lettek. Csak a természeti csapások: tűzvészek, földrengések, a Fudzsi tűzhányó 1707-es utolsó nagy kitörése okozott gondokat az emberek számára. A közmondások gyakran óvták az embereket ezektől.

Ruhaujjból lett tűzvész.

A békés korszakban az ország hatalmas fejlődésnek indult, a pénz a legfőbb értékké vált, a meggazdagodás feltétele a szorgalmas munka lett, és könnyen elszegényedhetett az, aki nem becsülte meg mindazt, amit kapott.

 A jó viszony is csak addig tart, míg a pénz el nem apad. 

Ha nincs pénz, nincs rokonság se.

A veszteségből teremts hasznot.

Pénz és szemét minél több, annál mocskosabb.

Olyan fösvény, hogy a köpenye ujjából sem szívesen dugja ki a kezét.

Boldog, ki serény munkával kezdi a napot.

Serény szülő, gazdag gyerek, koldus unoka.

A kereskedők hazugságát az istenek is megbocsátják.

Kereskedő gyereke álmából is felriad a pénzcsörgésre.

Esti Kornél hátrahagyott himnuszai

 Könyvhét 2012 - 4. projekt

Sajó László: hal.doc

L’Harmattan Kiadó, 2012, 133 old

Esti Kornél hátrahagyott himnuszai

dicsértessék az élet a fogkrém az ágy hideg vasa
dicsértessék a méreg az ágytál katéter kacsa
dicsértessék a fények a napok a hideg vacsora
dicsértessék a végleg hogy mehetünk haza
dicsértessék a lágy fos lázas húgy kemény szar
dicsértessék az élet nem dicsérhetjük elégszer
dicsértessék minden rossz és persze a jó is
dicsértessék ha halálos akkor is a dózis
dicsértessék a felkelés a lefekvés a felfekvés fekélye
dicsértessék a bababőr s ha sárga is a szemek fehérje
dicsértessék a főzelék és kiváltképp a zaft
dicsértessék ha van feltét a hús minden véres cafat
dicsértessék a halál az élet élet élet üvölt fel
dicsértessék kiabál míg be nem áll a végtelen szünetjel

*
dicsértessék az étel és az ételmérgezés
dicsértessék az éle dicsértessék a kés
dicsértessék hogy él-e nézzétek meg lélegzik-e
dicsértessék hogy félek fáj minden másodperc szike
dicsértessék a halálpatkány hogy odébb mászik nem belém
dicsértessék a felmosórongy a lesikálhatatlan csempefény
dicsértessék a kiskanál a csésze az utolsó korty ez itt
dicsértessék hogy nem tudom ezután mi következik
dicsértessék a pillanat a perc a ma a holnap
dicsértessék hogy nem érzem amikor darabolnak
dicsértessék ez az egész a legapróbb részletig
dicsértessék az első lény aki belémmerészkedik
dicsértessék a talajvízbe lógatott kiszakadt filter
dicsértessék se íze csak bűze kilöttyinti az isten

*
dicsértessék a lámpabura és ami rajta átdereng
dicsértessék az árnyfelirat sosem tudom meg mit jelent
dicsértessék a párnahuzat az izzadtság pecsétje
dicsértessék hogy meg tudok halni dicsérjetek meg érte
dicsértessék az ablaküvegbe dermedt pillanathulla
dicsértessék aki a zsákot gyöngéden fejemre húzza
dicsértessék a rámcsukódó fényes fehér spaletta
dicsértessék a halálra sápadt arcán a friss borosta
dicsértessék az utcazaj a zajló élet megszűnt de itt
dicsértessék a többi néma csenden is átszüremkedik
dicsértessék az örök világosság zizegő alufóliája
dicsértessék nem ébred föl de nem aludt hiába
dicsértessék a szél az él a van ahol van fujdogál
dicsértessék a fogmosás az étel innen már te mondd tovább

Csínbe került a szarvasom

 Könyvhét 2012 - 4. projekt

Sándor Klára:
Nyelvrokonság és hunhagyomány

Tipotex Kft, 2011, 467 oldal

Egészen pontosan emlékszem arra a késődélutánra, amikor a konyhaablakon keresztül láttam megcsillanni az angyal szárnyát. Nem mondom, volt benne némi bocsánatos nyereségvágy, hogy láttam, de később elhittem már magamnak is, hogy én ott bizony tényleg gyöngyházfehér villanást észleltem. (Azt, hogy gyöngyházfehér, négyévesen még nem tudtam, de a jelenetre, sőt jelenésre ma is tisztán, képszerűen emlékszem, tehát most már be tudom azonosítani.) A konyhaablak nagynénémék harmadik emeleti lakásához tartozott, az angyalokkal értelemszerűen soha nem volt olyan problémám, mint a Mikulással, aki előzetesként már november végétől rendszeresen dobált be nekem kicsi csokimikulásokat az otthoni ablakközbe – és az még rendben volt, hogy hó nélkül is tud valahogyan közlekedni, de mivel a negyediken laktunk, hol Édesanyámnak, hol Édesapámnak kellett naponta hosszasan magyaráznia, hogyan kerül föl a vén nagyszakállú a szobámig, és hogyan nyitja ki kívülről az ablakot.

Az angyalra visszatérve: azért láttam a beálló sötétben olyan nagyon, amit akartam, mert ha az angyal a konyhaablaknál sündörög, akkor vagy a szobába megy, vagy a szobából jön. Vagyis hamarosan véget lehet vetni a süteménymajszolással együtt is végeérhetetlenül unalmas szürkületi várakozásnak, és lehet menni a fához. Az elsőhöz. A karácsonyestet fölvezető délutánt ugyanis mi a bátyámmal éveken át gyermektelen nagynénéméknél töltöttük. Ez mindenkinek jó volt: a szüleim nyugodtan tudtak készülni az estére, vacsora, sütemény, fadíszítés, a nagynénémék kaptak kölcsön gyereket, és este egyébként is hozzánk jöttek vacsorára, tehát a hazaszállításunk is megoldódott. Mi meg két gyertyagyújtáson vehettünk részt, ráadásul az egyik szó szerint, s nemcsak képletesen volt az. A nagynéném férje ugyanis kassai polgárfiú volt, így hát a fájuk az asztalon állt, igazi gyertyák voltak rajta, kopottas, mégis varázslatos régi díszek, angyalhaj, és amikor a szobába léptünk, a régi lemezjátszón a Mennyből az angyal szólt. A kép pontosan olyan volt, amilyeneket Az Én Újságom – valljuk be, igen bugyuta, ám jószándékú – gyerektörténeteinek illusztrálásaképp láttam később, amikor nagybátyám nekem adta azt a teljes évfolyamot, amit ő gyerekként összegyűjtött, egyébként Édesapám születésének évében.

A könyv hiánya

Könyvhét 2012 - 4. projekt

Bakos András: A könyv hiánya

Kedves Barátom!

Nincs és valószínűleg nem is lesz saját kötetem. Szerinted mégis van helyem ebben a sorban, mert, ha jól értettem, filozófiailag a könyv hiánya is utal valamiképpen a könyvre.

Szóval olyan ez, mintha mégis lenne könyvem. Nagyon biztató.

Tizenhét évesen publikáltam először verset a Szegedi Egyetem című hetilapban, pár hónap múlva Baka István bemutatott a Délmagyarország hétvégi mellékletében. Gimnazista voltam, délelőtt emésztett az ideg a matekórákon, mert a tanár néha nagyon megalázóan bánt velünk, de ebéd után az iskolától két utcányira, a Kincskereső szerkesztőségében István felnőttként kezelt, örült, hogy a tőle kapott Tomas Venclova-nyersfordításból én is megírtam a villanellát. Hetente kétszer-háromszor jártam nála, megnézte a verseimet, megmutatta az övéit, könyvet ajánlott, később finoman, udvariasan számon kérte, elolvastam-e. Sokat lehetett tanulni tőle önérzetről, hazáról, pokolról, mennyről, klasszikus versformák és mai hangulatok összehangolásáról. Egyszer azt mondta, neki nincsenek illúziói: mi, költők elsősorban magunknak és egymásnak írunk. Túlzás volt ez, lehetett benne jó adag keserűség a mellőzöttség miatt, s különben is: az eladott példányszámból nem lehetett arra következtetni, milyen olvasottsága, hatása, súlya van egy ilyen életműnek. Aztán amikor tavalyelőtt egy szegedi irodalomtörténész, Balogh Tamás összegyűjtötte az ismerősöktől, barátoktól Baka István dedikációit, a hagyatékban pedig kiválogatta a költőnek dedikált könyveket név és kötetszám szerint csoportosítva, eszembe jutott, mit mondott nekem István régen. Nagyon érdekes kapcsolati hálót rajzolt föl Balogh Tomi kutatása. István 198 embertől 357 dedikált kötetet kapott, de köztük 117 szerző csupán egy kötettel szerepelt, mások többel. Lehetett látni, kiktől volt több könyve, kiktől kevesebb, nekik rendszerint ő is többet vagy kevesebbet dedikált. Voltak kivételek, de azért látszott, a szerzőtársak közül kik voltak a jó barátok, közelebbi és távolabbi ismerősök. Ha abban az időben lett volna Facebook, valószínűleg azokkal váltott volna leggyakrabban üzenetet, akikkel a legtöbb kötetet cserélt. Neki ennél nyilván jóval több olvasója volt akkor is, ma meg, ha jól sejtem, még több, az internetet mégis azért hoztam föl, mert ez számomra nem csak a publikáció és a kapcsolattartás tere, hanem az olvasói érdeklődést is szépen mutatja. Tagja vagyok a másfél éve működő librarius.hu közösségének, mi magunk szerkesztjük az oldalt, önállóan tesszük föl írásainkat a megadott napokon. A szövegeket meg is osztjuk a Facebook-on, és szépen látszik a lájkokból, hogy a verset komálják a legkevesebben, a prózát valamivel többen, az interjút is, leginkább mégis a glosszák, jegyzetek, blogok olvasottsága pörög, illetve azoké a szövegeké, amelyek valamilyen közéleti aktualitáshoz kötődnek.

Láz

Könyvhét 2012 - 4. projekt

Szeifert Natália: Láz

Könyvműhely Kiadó, 2012. - 122 oldal

Minden mozdulat ismerős a Lázból. Tudom, mi az, hogy egy könyvet találomra felütni (hogy választ adjon a kérdéseinkre), tudom mi az a "bucsu". Tudom, mi az, hogy bejárósinak lenni, egy vidéki iskolában felnőni, hogy aztán egy nagyvárosban munkát és albérletet találjunk - elkezdjünk élni. Tudom, milyen a káposzta- és linóleumszagú iskola után a barátokkal ücsörögni a Boltíves Udvarban, egy padon vagy farönknél, egy presszóban (ahol nem kérnek személyit). Tudom, milyen az : együtt lenni. A Láz mégsem egy generáció regénye - a harmincasoké-negyveneseké-, annál sokkal több. Arról mesél, milyen birkózni az élettel. Helyet kapni, még inkább: helyet szerezni benne. Ez nem a betegség láza ‒ rendben, olykor az ‒, hanem a kereső emberé. (Gulya István)

Részlet a könyvből:

Menj, találd ki, mi leszel, ez az általános felhívás. Állandóan mondják. Találd ki, mi leszel, ha nagy leszel. Találd már ki. Most. Vagy holnap. De ne húzd az időt, találj ki valamit. Találja a halál. Ja, de, tudom, én tenni fogok valamit az emberiségért. Idióta vagy, gondolják. Álmodozz csak, gondolják. Majd rájössz, mondják.

Annyira szép tervem van, hogy magam is meghatódom, miközben tombolnak a hormonjaim. A hormon olyan, mint egy résnyire nyitott szájon elmormolt átok. Anyának is vannak hormonjai, azért volt kórházban, tehát a hormon szar dolog, kórházba lehet vele kerülni. Nem akarok tudni a saját hormonjaimról.

Mentés másként

Könyvhét 2012 - 4. projekt

Fűzfa Balázs: Mentés másként

(Bp., PONT Kiadó, 2012. - 154 old.)

A MENTÉS MÁSKÉNT könyvcím nemcsak a számítógép talán legismertebb parancsára utal, hanem arra is, hogy bizony másként kellene hozzáfognunk a mentőcsónakok leeresztéséhez, mint ama hajón tették egykor. Mert különben mi mindannyian, akik az irodalom és az iskola közelében élünk, hamarosan a Titanic zenekarához leszünk hasonlatosak...  Szeretném remélni, hogy az elmúlt években megjelent új szemléletű irodalomtankönyveim, A 12 legszebb magyar vers-program vagy a maratoni felolvasások és az olvasótáborok, illetve ez a kötet is egy-egy ilyen – kicsike, de talán nem teljesen erőtlen, s talán még idejekorán leeresztett – mentőcsónak. Mentőcsónakot vízre bocsátani, mentőövet leereszteni pedig akkor is érdemes, ha Ivan Illichnek valószínűleg igaza van: „A könyv egyre kevesebb embernek a jelentés kikötője”.

Kis emberhatározó

Könyvhét 2012 - 4. projekt

 Bíró Judit - Csepeli György:
Kis emberhatározó

Kossuth Kiadó, 2012 - 112 old- (Utószó:)

Elképzelhető, hogy a segédkönyvünk alapján emberhatározásba kezdő olvasó olyan emberfélékről olvashat leírást, amelyekkel még soha nem találkozott, és amelyekkel valószínűsíthetően soha nem is fog találkozni élete során. Csak remélni tudjuk, hogy segédkönyvünk e sajátossága az ismeretlenre való rácsodálkozás mellett előhívja annak megismerésére és megtapintására való igényt is az olvasóból, ami egyben közelebb is hozza őt az emberfélék szeretetéhez és védelméhez.

Arra kérjük az olvasót, hogy fogadja segédkönyvüket annak ami, azaz hazai viszonyaink közötti első kísérletnek, s ha bíráló észrevétele és tanácsa támad, közölje velünk.

Végére értünk a könyvnek, de nincs vége a meghatározásoknak. Mindenki meghatározó lehet, akiben él a vágy és a kíváncsiság a másik ember iránt, akit ha megismer, önmagából ismert meg egy darabot. A tudatos emberhatározást elősegítendő, tervezzük, hogy a jövőben közreadunk egy tesztkészletet, mely afféle humán GPS-ként, lehetővé teszi olvasóink számára az emberhatározást.

A szerzők

Könyvhét 2012

A 2012-es Ünnepi Könyvhét alkalmából írótársaim, barátaim némelyikét meghívom felolvasni a Balládiumba. Kérésem az, hogy ha lehetséges, akkor

• vagy idei könyvükből hozzanak ide részletet;
• vagy személyes hangú rövid műhelyvallomásban mutassák be idei könyvüket;
• akinek nincs idei könyve, netán túlbuzog benne a szerénység, vallhat bármelyik idei könyvheti újdonságról; 
• örömmel fogadok olyan írásokat is, amelyek valamilyen módon érintik a szöveg >> megjelenés >> könyv >> olvasás fogalmi körét; külön örülnék, ha az  e-könyv és online olvasás témája szóba kerülne (egy lehetséges vitaalap: Homo Online).

Beérkezési határidő: 2012. június 11. (A Könyvhét zárónapja.) A szövegek a befutás sorrendjében jelennek meg, napi egynél nem nagyobb gyakorisággal minaddig, amígy valamennyi sorra nem kerül.

Az összes írás megjelenése után 30 napon át tartó szavazást indítok: a legtöbb voksot kapott szöveg szerzője az elsőségével felterjesztést nyer a decemberben most először kiadásra kerülő Balládium-díjra.

>> beküldés

>> a Balládium korábbi projektumai

Homo Online

A világháló térhódításának még csak a legelején járunk, abban az átmeneti időszakban élünk, amikor még egymás mellett léteznek és működnek az internet előtti és utáni világ eszközei, médiumai. Még vannak nyomtatott újságok - de egyre többen már az internetről olvassák a friss híreket. Még könyvet veszünk és sokan áradoznak a papír tapintásáról és a nyomdafesték szagáról, de egészen bizonyos, hogy rövidesen teljesen áttérünk az egyre kényelmesebb és alkalmasabb digitális eszközökre: az e-könyvek és az e-book-olvasók robbanásszerű elterjedésével olvasási szokásaink is megváltoznak.

A digitális szöveg olyan tulajdonságok sokaságával rendelkezik, amelyek révén jóval alkalmasabb a felhasználásra, mint nyomtatott elődje. A digitális szöveg nem csupán megjeleníthető és olvasható a legkülönfélébb formátumokban és eszközökkel, hanem másolható és szükség esetén szerkeszthető, más adathordozóra vihető, ellátható jegyzetekkel, lehet benne keresni, egyre jobb minőségben fel is lehet olvastatni - de világhálós közzététele sem jelent problémát. Ha mégis papíron jelenítenénk meg, bármikor igen egyszerűen ki lehet nyomtatni, míg a nyomtatott szöveg digitalizálása sokkal bonyolultabb folyamat.

Feltételezhető, hogy az emberiség problémáink egy része is az új technológiák réven fog megoldódni: gondoljunk csak arra, hogy mennyi papírt lehet megtakarítani és ezen a réven hány esőerdőt megóvni a digitális technikákra való áttéréssel - a könyvnyomtatáshoz szükséges festékanyagok és egyéb kémszerek környezetszennyező hatásáról már nem is szólva. Igaz: a digitális eszközök összességének és magának az internetnek a működtetéséhez igen sok villamos energiára van szükség, ám az információ terjesztésének ez a módja mégis sokkal takarékosabb. Gondoljunk arra például, hogy egy országos napilap nagy példányszámban történő előállításához és az előfizetőkhöz való eljuttatásához mennyi nyersanyagra, hány eszközre, gépre, járműre, mennyi üzemanyagra és mekkora emberi munkára van szükség. Arról nem is beszélve, hogy a tetemes energia- és munkamennyiséget felemésztő napilap 24 óra alatt értéktelen kacattá válik és elhelyezése, megsemmisítése vagy újrahasznosítása újra energiát és munkát igényel. Ehhez képest a digitális információ előállítása, terjesztése és tárolása... - talán nem is kell befejezni mondatot.     

Meggyőződésem, hogy a voltaképpeni információs forradalom még csak most van kibontakozóban, s az új és újabb vívmányok tökéletesen meg fogják változtatni az életünket. Látom a kort, amikor a könyvtárak már csak múzeumokként működnek és a szülők elviszik gyerekeiket a hűvös falak közé, hogy a legtermészetesebben használt e-könyv-olvasók után végre meglássák azt, amit dédapáik nemzedéke még szentségként tisztelt: a nyomtatott könyvet. Rácsodálkoznak majd, mint ahogy mi képedünk el a kézzel évekig másolt súlyos kódexek láttán.

Ők már egy más kor gyermekei lesznek, és életmódjuk talán az emberiség fejlődésben is új korszakot jelöl. Információikat kizárólag az internetről szerzik be, a hálón bonyolítják minden személyes és munkahelyi ügyintézésüket. Életük egy jelentős részét bekötve, becsatlakozva töltik. A nevük ez lesz: Homo Online.

(bdk)