Japán közmondások

 Könyvhét 2012 - 4. projekt

Japán közmondások

Kelet Kiadó, 2012, 192 old.

Válogatta és fordította: Paczolay Gyula, Dalmi Katalin

Szerkesztette: Sári László; Utószó: Vihar Judit

A japán szellemiség ragaszkodik a realitásokhoz. Még a japán népmesékben is ritka a boldog befejezés, ésszerű, józan felismerésekre és következtetésekre törekednek. Az emberi viselkedésre vonatkozó talán legáltalánosabb érvényű megállapításaik a híres japán visszafogottságra, szerénységre ösztönöznek. Reális világszemléletük, gyakorlatias felfogásuk a közmondásokban is kifejezésre jut.

 Részletek Vihar Judit utószavából:

A japán közmondások egész világképet festenek. A kötetünkben szereplő közmondások nagy része az Edo-korszakban keletkezett, melyek jobbára a 17., 18. és a 19. század első felének szociális, társadalmi, erkölcsi elképzeléseit tükrözik, a városi polgárság világszemlélete bontakozik ki belőlük.  A Tokugava sógunátus hatalma idején a névleges császári uralom mellett ebben a korszakban olyan külső és belső béke valósult meg, melyet más nemzeteknél nem is lehet tapasztalni. A szamurájok lecsúszásával a 16. században még oly harcias japánok erre az időszakra fegyelmezett, békés emberek lettek. Csak a természeti csapások: tűzvészek, földrengések, a Fudzsi tűzhányó 1707-es utolsó nagy kitörése okozott gondokat az emberek számára. A közmondások gyakran óvták az embereket ezektől.

Ruhaujjból lett tűzvész.

A békés korszakban az ország hatalmas fejlődésnek indult, a pénz a legfőbb értékké vált, a meggazdagodás feltétele a szorgalmas munka lett, és könnyen elszegényedhetett az, aki nem becsülte meg mindazt, amit kapott.

 A jó viszony is csak addig tart, míg a pénz el nem apad. 

Ha nincs pénz, nincs rokonság se.

A veszteségből teremts hasznot.

Pénz és szemét minél több, annál mocskosabb.

Olyan fösvény, hogy a köpenye ujjából sem szívesen dugja ki a kezét.

Boldog, ki serény munkával kezdi a napot.

Serény szülő, gazdag gyerek, koldus unoka.

A kereskedők hazugságát az istenek is megbocsátják.

Kereskedő gyereke álmából is felriad a pénzcsörgésre.

A közmondásokból a városi élet mindennapjai bontakoznak ki, ahol a jó mesterembernek van becsülete. Persze ez a társadalom sem mentes a korrupciótól.

Az igazi mester rossz szerszámmal is jó munkát végez.

A munkád is te vagy.

Tudós és színész örök szegény.

A pokolbírák is megvehetők.

Ebben az időszakban igen nagy szerepe volt annak, hogy okosan, értelmesen gondolkozzanak az emberek, hiszen bölcs észjárással lehetett csak vagyonra szert tenni. Számtalan közmondás született ebben a témában, s evvel együtt elítélték azokat, akik nem gondolkodtak és ostobán cselekedtek. A közmondásokból úgy tűnik, hogy az emberi butaság itt is határtalan volt.

A veréb száz évig sem felejt el ugrálni.

A valódi tudáshoz nincs rövid út.

Aki enged, legyőzi az erőset.

Ha az erő az úr, az ész csak szolgáló.

Aki okos, gyorsan változik, mint a leopárd foltja.

A bölcs megengedő, a balga veszekedő.

Önteltség és büszkeség: a butaság fajtái.

A butákat és az ollót célszerűen kell használni.

Szekérrel vág a tengernek, hajóval a hegynek.

Még a főtt krumplit sem tudja a nyerstől megkülönböztetni.

Minden bölcsre egy tucat balga jut.

 A korszakban igen nagy fontosságot tulajdonítottak a nevelésnek, a komoly szakmai tudást tisztelték. Az emberek lényegesnek tartották, hogy a gyermekeiket jó iskolákba járassák. Dicsekvés helyett pedig a híres japán szerénységre buzdították őket.

A származásnál a nevelés többet számít.

A tanítás tanulás. 

A kormányzást bízd a kormányosra! 

Az önhittség a siker zsákutcája. 

A természetszerű szabadságvágy és a szabadság szeretete a közmondásokban is megnyilvánul. Ugyanakkor az emberek a szigetországban, a Mariana-árok közelségében félnek a különböző természeti csapásoktól, no meg az erősen szabályozott társadalmi rend korlátai és retorziói miatt. Tanácsaikban az óvatosságra hívják fel a figyelmet.

Kalickába zárt madár felhők fölé vágyik. 

A zsarnok félelmetesebb a tigrisnél is. 

A tűben oszlopot lát.

Akinek a nyelvét a forró tea megégette, megfújja még a jégcsapot is. 

A félelem forrásai: földrengés, tűzvész, mennydörgés, apa. 

A falnak füle, az ajtónak szeme van. 

A japán szellemiség ragaszkodik a realitásokhoz. Még a japán népmesékben is ritka a boldog befejezés, a történetek sokszor halállal végződnek. Reális világszemléletük, gyakorlatias felfogásuk a közmondásokban is kifejezésre jut.

Szaké nélkül mit sem ér a cseresznyevirágzás.

Cseresznyevirágnál a gombóc többet ér. 

Aki könyvből lett lovász, nem érti a ló észjárását. 

Természetesen számos közmondás szól a férfi–nő viszonyról és tesz megállapítást a családi élet jellemző helyzeteiről.

A férfi szeme legyen egyenes, mint a kihúzott fonal,
a nőé kerek és csillogó, mint a csengő. 

Férfiak – bátorság.   Nők – finomság.

A  nő szíve olyan, mint a macska szeme. 

A nő szíve olyan, mint az őszi égbolt.  

A reggeli szakét ki ne hagyd, még ha az asszony is az ára!

A nőt széppé a ruha, szebbé a púder, még szebbé a haja teszi.

A női haj még az elefántot is megbolondítja.    

Csak szavaiban szemérmes a nő.

Sok szépséghibáért kárpótol a hófehér bőr.

A tűrhetetlen tűrése a türelem.  

A házasságban a titkokat igyekeztek megőrizni, a problémákat elkendőzni.

Tegyél fedőt a büdös fazékra! 

A fiatal feleség általában a férj házába költözött, ahol az anyós szava volt a döntő.

Senki sem tudhatja, milyen volt tizenhét évesen az anyósa.

Ha megszületett a kisbaba, gyakran adták oda megbízható nevelőszülőkhöz, mert úgy gondolták, ha a gyermek élete nehezen kezdődik, ha kicsi korában megedződik, akkor később könnyebb lesz a sorsa. Az így felnevelt gyerekek többnyire jobban szerették nevelőanyjukat a szülőanyjuknál.

A szülőanyánál édesebb az, aki felnevelt.

Kelet és Nyugat nagyon sok vonatkozásban éles ellentétben áll egymással. A nyugati, az európai és az észak-amerikai szellemiségben az egyénnek, a személyiségnek van általában döntő szerepe, a keletiekre főként a csoportszellem jellemző, s ez igen gyakran tükröződik a józan magatartást hirdető közmondásokban is.

A közös ügy fontosabb, mint a te ügyed. 

A kiálló szöget beverik.  

Az egyhúros íj húrja könnyen elszakad, a tízhúrosé nehezen.

A japán közmondások őrzik a történelmi múlt örökségeit, mindazokat a nyelvi, vallási hagyományokat, amelyek a japánok életében valaha valamilyen nyomot hagytak. Az eredendően animista sintó vallású japánok átvették a buddhizmus tanait és egész kultúráját. Az Indiából Kínába, onnan Koreába és végül Japánba eljutó buddhizmust magukévá tették, s ez a közmondásokban is megnyilvánul. Vannak olyan közmondások, melyeket változatlanul átvettek a kínaiból a koreaiak és a japánok is:  

Tedd bambuszcsőbe a kígyót, akkor sem lesz egyenes.

A buddhizmus hatása, a reinkarnáció elfogadása, az idő tünékeny múlása érezhető a következő japán közmondásokon:

A véletlen találkozás is elrendelt volt.

Lehullott virág nem tér vissza az ágra, törött tükör nem forr össze újra. 

Buddha figyelme sem lankadatlan.

Buddhát és a papucsot is ugyanolyan fából faragják.

Buddha is halandó volt egykor.

A keletkezés és pusztulás örök körforgásában változó jelenségek jellemzik ezt a hitet, az örök változás, és az ambivalencia, amely egyik pillanatról a másikra képes megváltozni, átcsapni az egyik végletből a másikba. Ugyanakkor minden visszahat önmagára.

A születés a halál kezdete.

A találkozás az elválás kezdete.

A balszerencse is hasznodra válhat.

Tegnap rongyos ruhákban, ma selyemben, brokátban.

Tegnap barát, ma ellenség.

Nézd meg a pajzs mindkét oldalát. 

A gyertya tövében sötét van. 

A nagy szerencséből nagy baj lehet.

Szeretetből támad a gyűlölet. 

Természetesen sok olyan japán közmondás van, amely – ha szavaiban különbözik is –, a benne rejlő bölcs gondolat alapján igencsak hasonlít nyugati testvéreire. Ez azonban nagyon is érthető, hiszen ezeket a mondásokat mindenütt emberek alkották, akik sok vonatkozásban teljesen különböznek egymástól, mégis legtöbb tulajdonságuk sokkal inkább hasonlít egymásra. Számos olyan japán közmondás létezik, amely látszólag teljesen más, mint a mellette álló – sokszor más európai néptől átvett – magyar, de gondolati magjuk azonos, vagy nagyon hasonló. Íme, néhány japán–magyar közmondáspár:

Az ismeretlen istennél jobb az ismert ördög. / Járt utat a járatlanért föl ne adj.

Ha nincs lovunk, üljünk tehénre. / Ha ló nincs, szamár is jó.

Kánya-fiókából nem lesz sólyom madár. / Kutyából nem lesz szalonna.

Három ember az aranyat is megolvasztja. / Sok lúd disznót győz.

Havat árul télen. / Dunába vizet hord.

Ökör az ökörrel, ló a lóval. / Suba  subával, guba gubával.

A türelmetlenséged lesz balsorsod. / Türelem  rózsát terem.

A kezdet a munka fele. / Minden kezdet nehéz.

Ha rokonod a pap, nem becsülöd sokra. / Senki sem lehet próféta a saját házában.

A kopasz is csapja még a szelet. / Vén kecske is megnyalja a sót.

Minden lábasnak megvan a maga fedele.  / Minden zsák megtalálja a foltját.

Szélben cseperedett fának erős a gyökere. / Teher alatt nő a pálma.

Karddal aprítja a retket. / Bolhából elefántot csinál.

Végül említsük meg azokat a közmondásokat, amelyek nyíltan árulkodnak róla, hogy Japánból származnak. A Tokiótól 120 kilométerre északra elterülő Nikkó (a helynév jelentése: Ragyogó Nap) csodás erdeivel, pisztrángokkal teli tavaival, vízeséseivel (a legszebb közöttük a százméteres Kegon vízesés), hegyeivel, híres piros hídjával Japán egyik legszebb vidéke. A természet csodái mellett itt látható a híres hadvezér, Tokugava Iejaszu 徳川家康 (1543–1616) mauzóleuma, ugyanakkor a japán rokokó építészet legnevezetesebb szépségeit is itt lehet megtekinteni. A Tósógú nevű sintó szentély nevezetes kapuja, a Jomeimon, amely talán a leggyönyörűbb az épületek között. A kőcsipkés palotákat különböző állatfigurák díszítik, közöttük ott van a világhírű három bölcs majom: én nem hallok, nem beszélek és nem látok… 

Ne mondd, hogy csodás, míg nem láttad Nikkó városát. 

És természetesen van olyan közmondás is, amely a japánok szent hegyét, a titokzatos Fudzsit örökíti meg:

Ha már ott állsz, a Fudzsi is csak egy hegy.

A japánok természetimádata közismert. Büszkék arra is, hogy hazájukban négy évszak váltogatja egymást. Minden évszaknak megvan számukra a legszebb nevezetessége. Ősszel a szeptemberi holdtöltében gyönyörködnek, mert megfigyeléseik szerint ez a legszebb, télen a hóesés látványa ejti rabul őket, nyáron a kakukkszó hallgatása okozza a legnagyobb örömet, de a legcsodálatosabbnak a cseresznye virágzását tartják. A japánok általában nem szoktak dicsekedni, igen szerény emberek, megelégszenek mindazzal, amit a természet nyújt a számukra. 

Nem lehet egyszerre a holdfényben, a hóesésben és a virágnyílásban is gyönyörködni.