2013. augusztus 31., szombat

BDK: Az utolsó futamok

Nyilvános naplót írni nem túl hálás dolog. Ugyanakkor az ilyen feltárulkozás roppant izgató: ha nem így lenne,  több millió blogger nem görnyedne naponta a billentyűzetre csak azért, hogy az eredetileg intim és titkos és nagyon személyes naplóírást a nyilvánosság előtt gyakorolja. Ilyenkor az ember óhatatlanul kettős kényszer hatása alatt cselekszik: egyrészről ott az exhibicionizmus, másfelől a „mindent azért úgysem írok le” önkontrollja. A blogíró mindig az őszinte kitárulkozási vágy és az önvédelmi elhallgató-reflexek közt dolgozik. Hajlandó kiszolgáltatni magát, de ennek mértékét igyekszik kontroll alatt tartani. Aztán vagy sikerül, vagy nem.

Nagyon valószínű, hogy az a folyamat, amelynek során én a környezetemtől elidegenültem, összefügg blogírói tevékenységemmel. Már csak azért is, mert nagyjából egyszerre kezdődött kihátrálásom a kárpátaljai magyar közélet és kultúra akolmelegéből (-„bűzéből”) és buzgó blogászatom az akkor UngParty Manzárdnak keresztelt virtuális térben.

A folyamat kezdetét és lefolyását előző naplókönyvemben kísérhették figyelemmel az érdeklődők -  ennek az új könyvnek a szövegei már nagyjából a folyamat lezárulása után keletkeztek. De a kihátrálás nagyobb térben, egészen Budapestig terjedt ki ekkor: itthon már nem volt miből kilépnem, hát 2004-ben kiléptem a Magyar Írószövetségből is :).

Új könyvem online megrendelhető a kiadó (Pro Pannonia, Pécs) honlapján, ennek címe és a könyv minden adata itt található: Megjelent Az utolsó futamok.

2013. július 31., szerda

Berniczky Éva a Holmiban

Berniczky Éva

Tégy jót, és tűnj el!

Megjelent a Holmi 2013-as májusi számában 

Akkor kezdődött, amikor már hallani lehetett a szárazságot. Amikor a levelek hullása is zajt keltett. És a kínzó aszály ellenére sem háborodott fel senki azon, hogy az elhagyatott udvarból pocsékba folyik a víz. Kisebb-nagyobb szünetekkel ugyan, de a nap túlnyomó részében ott zuhogott keresztül a járókelők lába előtt. Hol erősebben, hol gyengébben. Voltak időszakok, amikor egészen hajszálvékony, alig észrevehető erecskék szelték át a járda aszfaltját, majd a szegélyen túljutva egészen a macskaköves utca túloldaláig futottak. Nagy- és kismutatók. A helybeliek akár óraként használhatták az átfolyásnak ezt a primitív szerkezetét. A kikerülő víz mennyiségéből és a nap állásából könnyűszerrel megsaccolhatták, hány óra lehet. És ezt a vérlázító pazarlást ebben a csontszáraz időszakban sem kifogásolta senki. Úgy festett, önzőmód ragaszkodnak ahhoz, hogy legalább kiszáradt szemük részesüljön némi felüdülésben, ha csak néhány szerencsétlen gyom látványának erejéig is. Az itt elvonuló szomjúhozók kívánságára néhai Teofánia háza előtt, a járda közepén, az átfolyás mentén zsenge fűszálak eredtek. Bár satnyaságuknál fogva megjelenésüktől kezdve kornyadoztak, a barázdákból kelt élet mégis tökéletesen illett a töredezett, helyenként felpúposodott, toldott-foldott aszfaltba. Ott eresztett gyökeret, ahová >>tovább a teljes novellához

2013. május 24., péntek

Dzsakó bácsi D betűje

Új blogomból ajánlom:

Valóság és legenda az érthetetlen D körül

 

Ha akkor rászánja magát apám, hogy a szovjet kommunista párt tagjaként, eléggé el nem ítélhető módon, nyugati útlevelet igényeljen, az idős művész még akár láthatott volna is engem. Ám az akkori helyzetben már az Olaszországból érkezett levél is épp elég gyanút keltett, apámat behívatták a pártbizottságra és hosszan faggatóztak. A magyarázkodás is kínos volt, ugyan hogyan jöhetett volna ezután szóba bármiféle utazás – ráadásul egy kisgyerekkel.

Amikor Dzsakó bácsi 1958-ban meghalt Rómában, én már több mint egy éves voltam. Tehát láthatott volna, mivel cirka másfél évvel élte túl nagyapámat, aki viszont nem érte meg első fiúunokája születését.

Néha eljátszom a gondolattal, vajon másképpen alakul-e családunk élete, ha akkor… Meglehet, apám visszatért volna a képzőművészeti pályára, elképzelhető, hogy Pali bátyám nyugaton futott volna be festőkarriert. És talán engem sem csak egy… – de itt dramaturgiai okokból nagy kerülőt kell tennem » tovább: Nevemben a D betű

2013. május 1., szerda

BDK Balládium Blog

Új blogomba invitálom a Balládium olvasóit! Anélkül, hogy panaszkodnék: a jelen Balládium-blog új és újabb projektjeibe egyre kevesebb szerzőt tudtam bevonni, és anélkül, hogy blog-bezárással vagy felfüggesztett működéssel ijesztgetném azokat, akik szerették - most mégis bejelentem: a virtuális felolvasóhely közösségi szerepgyakorlását bizonytalan időre szüneteltetem. Nem indítok új projektet mindaddig, amíg olyan ötletem nem születik és olyan érdeklődő hátteret nem érzek, amely a szerzők tíz fő alá csökkent számát jóval túlhaladó részvétellel nem kecsegtet - vagy amíg nem tartom szükségesnek-lehetségesnek, hogy a felolvasóhely kínálta felületet másmilyen módon tegyem hasznossá. Meglehet, a webhely átalakul és más funkcióval, talán más névvel tér vissza. Ezt többek között az is indokolná, hogy önző módon korábbi névötletemet - Balládium - átvittem saját szférámba: egy részben felépült, részben épülő irodalmi weBirodalon főkapuja került a nemrégiben regisztrált balladium.hu domain alá. Ennek integráns részét képezi az a blog, amelyben kereskedelmi forgalomba nem került legutóbbi válogatott kötetem verseit teszem közzé. Itt diskurzust reméltem, egyelőre ez nem látszik kialakulni. Úgy tűnik, a Kő és árnyék-projektum inkább csak (olykor tetszést is nyilvánító) olvasókra számíthat, véleményalkotó közönségre nem. Ennek tudatában invitálok mindenkit a virtuális író-olvasó találkozónak szánt oldalra: BDK Balládium Blog