Berniczky Éva: Füstmilán

Berniczky Éva

Füstmilán 

A semmiből bukkan elő. Hanyagul ellenőrzi a kéményeket, van-e huzat. Szenvtelen arccal vágja zsebre a vodkára valót, ha már félrészeg, szlovákul énekel Milán. Ezúttal azt is megkérdezi, akadna-e fölösleges fekete gomb a házban. Hogyne akadna, hozom elő a gombos zsákot. Némi elégedettséggel kaparászok benne, milyen játékos ez a Füstember. Hadd pörögjön az a meccs, gondolom, el ne maradjon a soros gombfoci-rangadó. Telerakja a zsebeit. Otthon pedig felvarrja zsákmányát fekete egyenruhájára. Egyiket a másik után. Igyekszik minél több gombot felerősíteni, amennyi csak ráfér a mellére. Azután a hátára is. A karjára, végül a nadrágjára. Még így sem győzi majd kielégíteni a szerencsére éhes népséget. Amíg a készletéből tart, esküvős napokon türelmetlenül ácsorog a katedrális bejáratánál. A templomból kitóduló bódult násznép, az Urat háta mögött tudva, végre kedvére hódolhat a babonának. Semmiképpen sem halasztaná el a szerencséjét a vőlegény, a menyasszony, a vőfély, a nyoszolyólányok, a násznagy. Valamennyien a kéményseprő közelébe törekszenek, hogy legalább aprócska szerencsét szakítsanak róla. A gomboknak szabott ára van. A kisebbek olcsóbbak a közepeseknél, a nagyobbak egészen szép summáért találnak gazdára. Az újdonsült szerencsések aztán hangos üdvrivalgással hömpölyögnek tovább, az égiekre hagyják a kifosztott sötét alakot. Számtalan cérnaszál fityeg a szerencsétlenen. Egy darabig még nem bomlik le, megkíméli a szél. A szakítások nyomán kisebb-nagyobb lyukak tátonganak a mellén. Sötétedéskor a kitépett anyagdarabkák helyén messzire világítanak a fehér bőrdarabkák fekete ingén. Amikor utolsó vodkájáért az éjjel-nappal nyitva tartó üzletbe betámolyog, az eladólány undorodva szolgálja ki. Jól vigyáz, nehogy véletlenül hozzáérjen, az éj leple alatt úgyis szertefoszlik Füstmilán.