Berniczky Éva: Újraolvasztásra szánt muranói selejt


Berniczky Éva
Újraolvasztásra szánt muranói selejt

Közönséges üveggolyókat gyárak óriáskemencéi a világra. Vágóberendezésen, állítható vágófejeken, csúszdán, pörgő vashengereken, rendszerező vájatokon keresztül. A költővel mintázott darabokat kézzel. Felhevített átlátszó üveget kisebb kemencébe, a költőt pedig gondosan. Az átlátszó üveg, fémrúddal a masszába, és a folyékony üveget az összetört költőcserepekbe. Ezután hengert, majd hosszú vékony szálat belőle. A golyónak költőből csak pompás belső mintázata. A fém rudat a lágy átlátszó masszába, amikor, akkor nedves újságpapíron, mert a nedves papír hozzá az üveghez. Majd a már színpompás költőszálakat a gömbhöz. A félkész darabot a kemencébe. A műveletet legalább háromszor. Mígnem elegendő költőanyagot. Az újabban felkerült réteget alkalmanként fém lapon. A folyamat végén ismét átlátszó üveg a gömbre. Fél méter hosszú hengert belőle. Ebből az üveggolyó belső magja, az üvegdíszbe zárt költő. A belső magra a következő réteget aszerint, éppen mit a poéta kezébe: íjat, lantot, lúdtollat, kardot, sarlót/kalapácsot, laptopot stb. A gömböt, kívánságnak és rajzolatnak megfelelően, öt centis színes szálakba, és a gömb újra kemencébe. Lapos fogóval a szálakat, a széleket. Miután újabb réteg átlátszó üveg, a darabot. Az átlátszó réteghez újabb színes üvegszalagok, és még egyszer az egészet. Végül az utolsó átlátszó réteg, és már majdnem a költő üveggolyóban. A végső forma fém és fa szerszámok segítségével. A mester a golyó átmérőjét, és a végső változat kialakításához. Éles késsel a kész darabot és egy fém cső végére. Finoman a rudat, és a golyó. A törés során keletkezett dudort. A megformázott üveggolyó 530 fokra hevített kemencébe. Az anyag egy éjszaka alatt. Ajándék, sőt bennszülött körökben, akár gombra is. Bárki a játszótéren, országházi zabhegyezők fegyverként a zsebükben. Szükséges esetén néhány üveggolyót, összevissza, őrült zajt csapni néhány bezárt költő.

______________________

üveg szoba a teraszon #

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése