Piréz blogprofil |
A másik eset, ha írásban készül az interjú. Ennek hátulütőit talán nem kell felsorolnom. Eggyel viszont megtoldanám az efféle írott beszélgetéseknek a mindenki által kitalálható negatívumait. Ez pedig az, hogy az igényesen nyilatkozó alanynak aránytalanul több munkája fekszik benne, mint az egy-két mondatos kérdéseket összeállító riporternek. Hiszen nemcsak az egyes válaszait kell megfogalmaznia, hanem ez esetben már ő felel az egymásra következés logikájáért, azért, hogy a szöveg kertek egésznek, szervesen építkező írásműnek hasson. Akár napok munkája is lehet benne. Aztán megjelenik - és na ki jegyzi az interjút? Természetesen a riporter, akinek alig volt munkája az egésszel.
No, ezért problémás számomra ez a műfaj, és ezért szeretem inkább azt, hogy kérdezzenek szóban - ez ebben az élő formájában kerüljön a médiába - és ne legyen belőle újságpublikáció. Ha meg mégis írásban készül, nos, akkor fenntartom a jogomat arra, hogy ez az én szellemi termékemnek minősüljön és akár én publikálhassam elsőként.
Mindezt most azért részleteztem, mert főblogomban hét részre tagoltan közöltem azt az interjút, amit a Tárki munkatársa készített velem, s amelyben pirézségem felől érdeklődött. Előre jeleztem, hogy egy piréztől, főleg, ha az én vagyok, ne feltétlenül várjon szokványos válaszokat. El is vicceltem hát némelyiket. De komolykodtam is: feltártam pirézzé válásom néhány eddig ismeretlen epizódját, motivációját. Itt olvashatók az egyes részek:
1. Mese a kis pirézről | 2. A megalkotott hiány | 3. A magam gyér szakállára | 4. Piréznek lenni jó. 5. Komolyan kell-e venni a pirézeket? 6. Megrázó élmény öntudatápoló cikkek hiányában 7. Az Arvisura-terv
Illetve készül egy összegző weboldal, ahol egyben lesz olvasható a teljes anyag - vélhetően egyéb piréz nyalánkságokkal együtt: Kik azok a pirézek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése