2012. december 6., csütörtök

Tokai András: "éj, kémény, füst"

Tokai András:

„éj, kémény, füst”


Kis karácsonyi szomor és elmélkedés a Fekete-erdőtől a "Fehér-tengerig"

Nemigen írok én már új verseket. Minek? Azzal szoktam nagyképűen hencegni, hogy minden témáról írtam már hosszúra nyúlt életemben egy-egy vagy akár több költeményemben. Meg mióta nyugdíjas vagyok, amúgy is inkább a prózára "gyúrok", ahogy meg is írtam pár éve egy Literás netnaplómban. Az a stratégiám, hogy "ismeretlen lírai költőből ismeretlen prózaíróvá izmosítsam magamat".

Miért a csúnya hangzású Schwarzwald jutott eszembe? Így Karácsony közeledtével mindig Anyám jut az eszembe, aki lassan 40 éve halott, a 70-es évek egyik rettenetes Karácsonyán halt meg idehaza, míg én első évemet töltöttem egyiptomi kiküldetésben.  Ám a SCHWARZWALD, a ronda című vers is Anyámról szól, még ha egy férfi busong és retteg is benne. Ott fogant meg velem ő, 1945 őszén, a Fekete-erdő közelében, egy bajorországi menekülttáborban. Ha mászkálnak sokan még hozzám hasonló korú emberek Magyarországon, akiknek szovjet katona volt az apjuk - hát nekem: amerikai.

Szerencsére azonban nem erőszak, hanem - tudom- szerelem volt az előzménye fogantatásomnak. Én meglettem aztán 46 inflációs nyarán, immár idehaza, Sarkadi szülővárosában, Debrecenben.

Mert amerikai katona nem vehetett feleségül ellenséget: a magyar állampolgárok meg azok voltak. Így sodródott haza nővéreivel és nagyanyámmal együtt Anyám Bajorországból, immár velem a pocakjában.

Ez az amerikai apa lett kamaszkorom szörnyű titka, nem csak a hidegháború miatt, hanem azért is, mert Anyám három éves koromban férjhez ment, engem örökbe fogadtak, és a valóságos apámról többé lehetetlen volt már beszélni. Hogy a szomorúság és bizonytalanság rettenetes éveiről most a versen kívül többet ne mondjak, csak egy humoros elemét említem az amerikai apámmal kapcsolatos félelmeimnek és  képzelgéseimnek: sokáig tartottam attól, hogy majd szerecsen gyerekeim lesznek.

Apám persze fehér ember volt, Philadelphiából, ám ezen és a becenevén, Leftyn kívül, amiből tudható, hogy balkezes volt, semmi érdemit nem tudtam meg róla, csak egy-egy titkos utalást - soha anyámtól, mindig csak a velem cinkosságot vállaló, együttérző nénikéim titkon elejtett ritka utalásaiból.

Végül nekem, már a 70-es években fehér bőrű gyerekeim születtek, ám megnyugodva tapasztaltam a genetika igazolását: első fiam balkezes lett.

Nem tudom, hogy Sarkadi, aki sokunknak irodalmi példaképe volt, s akinek korai öngyilkosságát éppoly borzongással és rettenettel dolgoztam föl magamban, mint amerikai apám eltűnését az életünkből - balkezes volt-e.

Anyámhoz, és ahhoz a rettenetes kairói Karácsonyhoz úgy kapcsolódik, hogy Anyutól akkor már évek óta a sorozatban megjelenő Sarkadi-összes piros kötésű köteteit kaptam karácsonyi ajándékul. Már megvoltak a regények, a drámák, 1975 Karácsonyára jött ki a negyedik kötete, ami azóta is megvan, és Anyám utolsó hozzám írt betűit tartalmazza.

A posta már kiért hozzám a piros könyvvel, benne Anyu utolsó írott szavaival, mikor a távirat is megjött a haláláról.
Még láttam aztán őt kiterítve, de még csak hamvasztás utáni búcsúztatását sem várhattam meg.

Vissza kellett utaznom oda, ahol a Földközi-tengert Fehér-tengernek nevezik arabul.

Ha Balla D. Károly legközelebb az "éj, kémény,füst" után majd esetleg a "verőfény, kút, nárdusillat" szavakat adja meg, prózázok egy kicsit arról a hol sivatagi, hol tengerparti Mediterráneumról, különös kutakról, melyekből Arkhimédész-csigákkal emelik a vizet szomjas földeknek és még szomjasabb állatoknak és embereknek, s a hol a kesernyés datolyaszár-füst mellé állandóan nárdusillat vegyül.

Boldog Karácsonyt mindenkinek. Ne szomorkodjatok, elmúlnak a bánatok, mindent megbocsátunk, és reménykedünk abban, hogy nekünk is megbocsát az, aki ellen vétkeztünk valaha.

éj, kémény:

SCHWARZWALD


Fekete erdő
fekete mélyén
fából ácsolt házon
fekete a kémény.

Szakállas ember ül
nyirkos széna-ágyán,
hallgatja, amint az
ólban rí a bárány.

Fekete erdőben
fekete éjjel.
Farkasok csapája
tele veszéllyel.

Szakállt ereszt a csönd,
félsz motoszkál benne.
Nagy messze már jön a hajnal.
Jön, megfeketedve.
füst:

HAZAFELÉ, SARKADI NYOMÁBAN


Megfordult minden önmagában.
Keserű füsttel elbodorodnak a tárgyak.
Már csak az ég örvénylik  vaskosan, alul.
Mi egyszerű volt, sima, és mi biztos,
sebző élekkel mind szertebukdos.
Nincs mibe fogóznom támaszul.


Századszor a romló meredélyre
kiállni megint, visszatáncolva - lépve,
- hát így lesz már mindig, Sarkadi?
És  - te tudod - nem, nem a mélységtől félve,
hanem (tán öncsalók túlzó reménye)
csak attól, hogy majd nem akad más
e szédületről igazat mondani.

2012. december 4., kedd

Kovács Imre Attila: Kia mester négy, rizspapírra festett tusrajza

Kovács Imre Attila

Kia mester négy, rizspapírra festett tusrajza



Messze a Vénusz.
Kemény kéményem
füstbánatos
magányát égbe lógja.
Untatja rég
az erkölcsös éj
monológja.

*

A kéményből az éjbe
örök füst fut,
légi repkény.
Antik szabály
rendezi őket:
hely, idő, cselekmény.

*

Mutatóujj kémény,
gyűszűnyi füst,
éj palást.

*

Oszt és szoroz az éj.
Átlátszó füstöt tologat
a kémény logarlécén.
Eléghetési egyes,
megélhetési többes.
Láng ragoz:
lexikont, bútort,
Jókai összest.

2012. december 2., vasárnap

Berniczky Éva: Füstmilán

Berniczky Éva

Füstmilán 


A semmiből bukkan elő. Hanyagul ellenőrzi a kéményeket, van-e huzat. Szenvtelen arccal vágja zsebre a vodkára valót, ha már félrészeg, szlovákul énekel Milán. Ezúttal azt is megkérdezi, akadna-e fölösleges fekete gomb a házban. Hogyne akadna, hozom elő a gombos zsákot. Némi elégedettséggel kaparászok benne, milyen játékos ez a Füstember. Hadd pörögjön az a meccs, gondolom, el ne maradjon a soros gombfoci-rangadó. Telerakja a zsebeit. Otthon pedig felvarrja zsákmányát fekete egyenruhájára. Egyiket a másik után. Igyekszik minél több gombot felerősíteni, amennyi csak ráfér a mellére. Azután a hátára is. A karjára, végül a nadrágjára. Még így sem győzi majd kielégíteni a szerencsére éhes népséget. Amíg a készletéből tart, esküvős napokon türelmetlenül ácsorog a katedrális bejáratánál. A templomból kitóduló bódult násznép, az Urat háta mögött tudva, végre kedvére hódolhat a babonának. Semmiképpen sem halasztaná el a szerencséjét a vőlegény, a menyasszony, a vőfély, a nyoszolyólányok, a násznagy. Valamennyien a kéményseprő közelébe törekszenek, hogy legalább aprócska szerencsét szakítsanak róla. A gomboknak szabott ára van. A kisebbek olcsóbbak a közepeseknél, a nagyobbak egészen szép summáért találnak gazdára. Az újdonsült szerencsések aztán hangos üdvrivalgással hömpölyögnek tovább, az égiekre hagyják a kifosztott sötét alakot. Számtalan cérnaszál fityeg a szerencsétlenen. Egy darabig még nem bomlik le, megkíméli a szél. A szakítások nyomán kisebb-nagyobb lyukak tátonganak a mellén. Sötétedéskor a kitépett anyagdarabkák helyén messzire világítanak a fehér bőrdarabkák fekete ingén. Amikor utolsó vodkájáért az éjjel-nappal nyitva tartó üzletbe betámolyog, az eladólány undorodva szolgálja ki. Jól vigyáz, nehogy véletlenül hozzáérjen, az éj leple alatt úgyis szertefoszlik Füstmilán.