2012. december 6., csütörtök

Tokai András: "éj, kémény, füst"

Tokai András:

„éj, kémény, füst”


Kis karácsonyi szomor és elmélkedés a Fekete-erdőtől a "Fehér-tengerig"

Nemigen írok én már új verseket. Minek? Azzal szoktam nagyképűen hencegni, hogy minden témáról írtam már hosszúra nyúlt életemben egy-egy vagy akár több költeményemben. Meg mióta nyugdíjas vagyok, amúgy is inkább a prózára "gyúrok", ahogy meg is írtam pár éve egy Literás netnaplómban. Az a stratégiám, hogy "ismeretlen lírai költőből ismeretlen prózaíróvá izmosítsam magamat".

Miért a csúnya hangzású Schwarzwald jutott eszembe? Így Karácsony közeledtével mindig Anyám jut az eszembe, aki lassan 40 éve halott, a 70-es évek egyik rettenetes Karácsonyán halt meg idehaza, míg én első évemet töltöttem egyiptomi kiküldetésben.  Ám a SCHWARZWALD, a ronda című vers is Anyámról szól, még ha egy férfi busong és retteg is benne. Ott fogant meg velem ő, 1945 őszén, a Fekete-erdő közelében, egy bajorországi menekülttáborban. Ha mászkálnak sokan még hozzám hasonló korú emberek Magyarországon, akiknek szovjet katona volt az apjuk - hát nekem: amerikai.

Szerencsére azonban nem erőszak, hanem - tudom- szerelem volt az előzménye fogantatásomnak. Én meglettem aztán 46 inflációs nyarán, immár idehaza, Sarkadi szülővárosában, Debrecenben.

Mert amerikai katona nem vehetett feleségül ellenséget: a magyar állampolgárok meg azok voltak. Így sodródott haza nővéreivel és nagyanyámmal együtt Anyám Bajorországból, immár velem a pocakjában.

Ez az amerikai apa lett kamaszkorom szörnyű titka, nem csak a hidegháború miatt, hanem azért is, mert Anyám három éves koromban férjhez ment, engem örökbe fogadtak, és a valóságos apámról többé lehetetlen volt már beszélni. Hogy a szomorúság és bizonytalanság rettenetes éveiről most a versen kívül többet ne mondjak, csak egy humoros elemét említem az amerikai apámmal kapcsolatos félelmeimnek és  képzelgéseimnek: sokáig tartottam attól, hogy majd szerecsen gyerekeim lesznek.

Apám persze fehér ember volt, Philadelphiából, ám ezen és a becenevén, Leftyn kívül, amiből tudható, hogy balkezes volt, semmi érdemit nem tudtam meg róla, csak egy-egy titkos utalást - soha anyámtól, mindig csak a velem cinkosságot vállaló, együttérző nénikéim titkon elejtett ritka utalásaiból.

Végül nekem, már a 70-es években fehér bőrű gyerekeim születtek, ám megnyugodva tapasztaltam a genetika igazolását: első fiam balkezes lett.

Nem tudom, hogy Sarkadi, aki sokunknak irodalmi példaképe volt, s akinek korai öngyilkosságát éppoly borzongással és rettenettel dolgoztam föl magamban, mint amerikai apám eltűnését az életünkből - balkezes volt-e.

Anyámhoz, és ahhoz a rettenetes kairói Karácsonyhoz úgy kapcsolódik, hogy Anyutól akkor már évek óta a sorozatban megjelenő Sarkadi-összes piros kötésű köteteit kaptam karácsonyi ajándékul. Már megvoltak a regények, a drámák, 1975 Karácsonyára jött ki a negyedik kötete, ami azóta is megvan, és Anyám utolsó hozzám írt betűit tartalmazza.

A posta már kiért hozzám a piros könyvvel, benne Anyu utolsó írott szavaival, mikor a távirat is megjött a haláláról.
Még láttam aztán őt kiterítve, de még csak hamvasztás utáni búcsúztatását sem várhattam meg.

Vissza kellett utaznom oda, ahol a Földközi-tengert Fehér-tengernek nevezik arabul.

Ha Balla D. Károly legközelebb az "éj, kémény,füst" után majd esetleg a "verőfény, kút, nárdusillat" szavakat adja meg, prózázok egy kicsit arról a hol sivatagi, hol tengerparti Mediterráneumról, különös kutakról, melyekből Arkhimédész-csigákkal emelik a vizet szomjas földeknek és még szomjasabb állatoknak és embereknek, s a hol a kesernyés datolyaszár-füst mellé állandóan nárdusillat vegyül.

Boldog Karácsonyt mindenkinek. Ne szomorkodjatok, elmúlnak a bánatok, mindent megbocsátunk, és reménykedünk abban, hogy nekünk is megbocsát az, aki ellen vétkeztünk valaha.

éj, kémény:

SCHWARZWALD


Fekete erdő
fekete mélyén
fából ácsolt házon
fekete a kémény.

Szakállas ember ül
nyirkos széna-ágyán,
hallgatja, amint az
ólban rí a bárány.

Fekete erdőben
fekete éjjel.
Farkasok csapája
tele veszéllyel.

Szakállt ereszt a csönd,
félsz motoszkál benne.
Nagy messze már jön a hajnal.
Jön, megfeketedve.
füst:

HAZAFELÉ, SARKADI NYOMÁBAN


Megfordult minden önmagában.
Keserű füsttel elbodorodnak a tárgyak.
Már csak az ég örvénylik  vaskosan, alul.
Mi egyszerű volt, sima, és mi biztos,
sebző élekkel mind szertebukdos.
Nincs mibe fogóznom támaszul.


Századszor a romló meredélyre
kiállni megint, visszatáncolva - lépve,
- hát így lesz már mindig, Sarkadi?
És  - te tudod - nem, nem a mélységtől félve,
hanem (tán öncsalók túlzó reménye)
csak attól, hogy majd nem akad más
e szédületről igazat mondani.

3 megjegyzés:

  1. Kedves Károly, köszönöm a szerkesztést. Kérlek Téged, ha lehet javítsd, vagy ha már késő, kérem a csodás BALLÁDIUM virtuális felolvasóhely e kis szomorú darabjának tényleges elolvasóit, hogy így olvassák, ami az én hibámból és sietségemből két kis elírás benne maradt:
    alulról 5. bekezdés mondatrésze: ..."Anyutól akkor már évek óta a sorozatban megjelenő Sarkadi-összes piros kötésű köteteit vette meg nekem".
    "vette meg nekem" helyett: kaptam.
    Az emelőszerkezetben a görög tudós neve helyesen:
    Arkhimédész-csiga vagy arkhimédészi csiga.
    És akkor boldog, megbocsátó Karácsonyt mindenkinek! Tokai András

    VálaszTörlés
  2. Sajnos még egy elütést találok: (a bevezető prózai szöveg utolsó előtti 3. kis bekezdésében: Vissza kellet > kellett!

    VálaszTörlés
  3. Kedves András, javítottam. (Ha levélben jelzed, azonnal megtörténik... - így viszont... elnézést a késésért)

    VálaszTörlés