2011. augusztus 6., szombat

Brenzovics Marianna: Minden homályos


Brenzovics Marianna
Minden homályos

A távolságot, mint üveg golyót, megkapod, József Attila mondatának gondolati megragadhatatlansága az a távlat, amely a gyerekjátékban is megmarad: az üveggolyó gurítható, megfogható, mégis végtelenül távoli, mert tökéletesen önmaga.

Körforma, mint a fej, a labda, az o-ra nyitott száj, a köldök, bele lehet dugni az ujjat, ott lehet tartani, forgatni. „Jaj, elszédülök, na!” „Hagyja abba!”, kiáltottam fel gyerekkoromban a nagybátyám karjai között, aki a hónaljamat megmarkolva önmaga körül forgatott. Úgy éreztem, homlokom körbevérző koronapánt, villog a csillagokkal, végül elhal a látóközpontom.

Bizakodva nézek József Attila mondatának tökéletes sötétjébe, tökéletes világosságába, otthonos-idegen tájban állok. Mozgok, remegek, ülök. Fekszem, fejem bal oldalát a párnámra hajtom. Kívül tekervényes fürtjeim takarják, belül csavarodó agyam, mint a dió, de ehetetlen. Félálomban mindenféle eszembe jut: a megcsonkított fák, a flakonos láp, a csikkes táj, a fasírtba ölt állatok, az elűzött madarak. A derűs-unott elindulás, amelyben összemosódom a többiekkel, akik szintén megindulnak, mozog a szájuk, a kezük, a szemgolyójuk. Mint egy képet, úgy látom magunkat: „az úton kétoldalt lassan felkúszik ránk a köd, és egy vékony sávban, mint a vízbefúlóké, feldermed kör-arcunk.”

Arra ébredek, hogy rosszat álmodtam. Fel szeretném jegyezni, de ébren nem jut eszembe. „Tiszta láp a fejem”. Minden homályos, csak az a képzetem éles, hogy ki kell tölteni A távolságot, mint üveggolyót-űrlapot. Minden egyszerre jut eszembe. Egyszerre van minden. Mindent egyszerre akarok elmondani. Van, aki szerint fojtottan beszélek. A mondataim végét nem mindig értik, hallják meg. Máskor be nem áll a szám. Akkor inkább beszéljek fojtottan. Mintha fojtogatnának, és közben beszélnék. Zseniális ötlet! Mint a József Attila-mondat, mint az űr.

Az űrről nevezték el a Kozmosz cigarettát, amelyet az újtelepi iskola romos vécéje előtt Böndivel szívtam, kék dobozból vettük elő. Fölöttünk szürke villanyhuzalok mohogtak, zúgtak benne a részecskék. Fújt a szél, dőltek a füvek, borzasan néztem a lapos csikkeket a porbarna talajon, Böndi holdarcára rászállt a hamu. Böndi azt mondta, hogy azok szeretnek cigarettázni, akiknek hiányzik a levegő. Sok-sok levegőt akarnak, ürességet.

Böndi szerint József Attila mondata testmeditáció. Szerintem - testdzsessz. A nagybátyám szerint testmeditáció és testdzsessz. Nem azért nem értem József Attilát, mert kisebb gömb billeg a nyakamon, mint egy csillag. A Plútó bolygó kisebb, mégis intenzívebb, mint például a Jupiter. De ez hit kérdése. Az én fejem nem Plútó, hanem a fejem. Ilyen a fejem, nem nagy, nem is intenzív, egyszerűen a koponyám, ezért tökéletes. Ez a megnyugtató variáció, a másik - az agyam tökéletlen -, a nyugtalanító.

Végül, mint egy könnyű labdát, a nagybátyám feldobott az ég alatt: Akarsz repülni? Akarj! Ahogy fenn leng, úgy lenn is. Fönn, fönn, fönn és lenn, lenn, lenn, és kereszt, gyerünk!, gyerünk!, ne állj meg!, gyerünk!, gyerünk!, na még nyolc!, és hét! Biztos, hogy a nem vártat éred el!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése