Költészet napi haikuk

rügyfakadása
a bakfis idomoknak,
blúz alatt a vers

Barcsai László
*


Légy tudós költő
s közönyösen szeretni
megtanulhatsz még

Rozsos Eszter
*


versnyi volt csupán
egyetlen villanásban
lélegzem mégis

Révész Ágnes
*


Egyetlen vers-nap.
Felkel reggel és este
szépen lenyugszik.

Méhes Károly
*


vers vagyok:
ki hitte volna
hűlt helyem

Simándi Ágnes
*


Homokviharban
nézz a szélbe. Szemedben
égni kezd a vers.

Arabella Dolýk (BDK fordítása)
*


szíven üt a vers
helyett a fény, illatok
s majd szó virágzik

P. Buzogány Árpád
*


várom a hajnalt
költhetné már a verset
s a hajnalkákat

Miklya Zsolt
*


Éneklek még – ha.
Költészetet is néha.
Szép anatéma.

Koppány Zsolt
*


A vers face-bookját
megnyitom, s mit tesz isten:
az I'm your Man szól.

Filip Tamás
*


Versben bujdosik.
Ó, bolond poéta! A
költészet: maga.

Véghelyi Balázs
*


Birsvirág, piros.
Csupasz ágakon parázs.
Kín hegyén a vers.

Molnár Krisztina Rita
*


Megszültem versem.
Ti kell felneveljétek,
hogy nagyra nőjek!

Ilyés András-Zsolt
*


Én-zivatarban
kopaszodnak a költők.
Csend hasa lappad.

Mező Ferenc
*


Verspatak indul
Ung-parti szóra érted,
Drága Attila.

Ördögh Csilla
*


Szóavar terül.
Vers virággá nem hevül
Olvasók nélkül.

Mészely József
*


Vers-tájainkon
Faggyal dacol a fagyöngy:
Dal zúg felettünk.

Ambrus Lajos, Korond
*


A semmi ágán
Ül a költő, kis teste
Hangtalan vacog

Bialkó László Gergő József Attila születésnapjára
*


Költő tollán a
Múlt kel életre, jövő
Nemzedék előtt.

sztakó zsolt
*


Verselnél? Mi sem
könnyebb a verselésnél
míg súlytalan lengsz

Sneé Péter
*


szórajok árnya
nem mer a vers egére
visszavetülni

Szokolay Zoltán
*


Meztelenségét
költő hiába rejti:
mindenki derül.

Deák-Sárosi László
*


Múló pillanat:
egy érintés, egy hang – de
a vers megmarad.

Rozsos Gábor
*


Lassan kiköltjük
mint japán tyúk az ólban
verstojásaink

B. Tóth Klári
*


kamasz versírás
jólesik, mint a sírás
valaki sírt ás

Borsos József
*


Barkára méh száll.
A költő boldog. Haiku
már lett, s lesz méz is.

Tokai András
*


Költő vagyok – mit
érdekelne engem a
költészet maga?

József Attila ismeretlen haikuját közreadja Sajó László
*


Órarugókból
épített csigaházban
lakik a költő.

Korányi Mátyás
*


semmit nem várok
a tavaszi levél vers
de ma újra fagy

Vörös István
*


Te hívódsz elő.
A fényérzékeny anyag
s egyben fény: a vers.

Bátai Tibor
*


Vershavazásban
tollászkodnak a költők.
Csendhaza ásít.

Kinde Annamária
*


Hídőrféle a
nyílfű a vers néhol még
étkül is szolgál

Kelemen Lajos
*


Cseresznyevirág
kelyhében fogant kis vers --
világ virága

Vihar Judit
*

a vers - újszülött
sírása égbezengő
iniciálé

Hétvári Andrea
*



Éjszakai ég
vörösében kockázik
halál s a költő

Zalán Tibor
*


Íródik a blog.
Egy monitor hosszasan
nézi a költőt.

Csordás László
*


Nyers gyümölcs a vers,
csak az olvasó napja
érlelheti meg.

Rapai Ágnes
*


Bomlási idő.
Szerelmünk izotópja,
a vers, szétesik.

Pócs István
*


... self - murderer - vers ... :
jó zsef at ti la ... sínen
... : 21 gramm ... : eN plusz EGY

Bíró József
*


versem lerágott
költője szószószban áll
megette halál

Debreczeni Éva
*


szívgödrében a
csendnek begömbölyödve
dorombol egy vers

Géczi János
*


most friss, kérkedsz a
bőrödre karcolt verssel,
szerelemékszer

Erdélyi Ilona
*


Verset találtam
a lenyírt fűdarabok
közt. Zöld tintájú.

Hartay Csaba

költészet, vers, könyv, irodalom

2 megjegyzés:

  1. Verspatak indul
    Ung-parti szóra érted,
    Drága Attila.
    (Ördögh Csilla)

    VálaszTörlés
  2. A Balládium projektjéből válogatást közölt a Káfé Főnix: http://kafe.hhrf.org/?p=10206

    VálaszTörlés