2011. március 13., vasárnap

Kemény István: Az apa a nagykönyvben

Kemény István
Az apa a nagykönyvben
Mondj egy udvart. Egy titkot. Vagy adj tanácsot.
Mondj egyetlen udvari titkos tanácsost.
Egy olyan régit, szakállast, testeset,
realistát és jelentőségteljeset,
rég halott festők diákcimboráját,
bölcs, öreg színészek szerepálmát,
olyat, aki titkon tetszik a tömegnek,
viccek hőse, de a poénon röhögnek,
kétszer volt gyűlölve, négy-ötször megunva,
de lehet, hogy holnap miniszterelnök újra,
nem is olyan régen még nőügyei voltak,
és egy kicsit mindig részeg, állítólag,
fecseg a bálokon nagy élvezettel,
de nem él vissza a rábízott közhelyekkel,
a filozófussal hetente együtt étkezik,
de inkább amatőrmód történészkedik,
nevet ad egy kornak, egy pipának s emellett
még egy egyszerű kis német fejedelemnek,
tudja, hogy volt rossz, és hogy nem tette jóvá,
s nem is a bűnbánat – s nem is tette jóvá,
nem is tévedhetne, de azt is tudja, téved,
de most is megöletne engem vagy téged.
Tudnám, hogy gondja van rám, pedig nem szeretne,
én meg végre lennék bármi, csak szabad ne.

Egy nagyszabású figurát próbáltam megírni ebben a versben, a történelmi Apát. Azt az apát, ami az én apám soha nem volt. Bár talán szeretett volna. És ami én  pláne nem vagyok. Egy olyan alakot, mint Goethe vagy Churchill. És az elmúlt kétszáz évet. Azt a korszakot, ami alatt a szabadság eszméje uralkodott, próbálkozott, aztán győzött. És végül túlgyőzte magát. Kilencvennyolcban írtam a verset. Akkor az apám már nagyon beteg  volt. Kilencvenkilencben halt meg. Ekkoriban már körülbelül egy évtizedet éltem le egy ún. szabad országban, kicsit  megismertem a politikai értelemben vett szabadságot, kicsit megszerettem, és kicsit ki is ábrándultam belőle. De a versben igazából a saját félelmem van benne a szabadságtól. A szabadság mint kötelesség. Fellázadni a körülmények ellen, amikbe beleszülettem, és nekimenni az ismeretlennek. Ennek során fellázadni az apa ellen, legyőzni. Minek? Azért, mert egy másik apa (mondjuk Freud?) ezt mondta? Én szerettem az apámat, és szerettem a körülményeket is, amikbe beleszülettem. Szerettem a történelmet. Semmi kedvem nem volt lázadni, és azt láttam magam körül, hogy a lázadók annak rendje és módja szerint beállnak az apjuk helyére. Ráadásul úgy éreztem, szabadnak lenni azt is jelenti, hogy következetesen, kitartóan dolgozni azon, hogy egyedül maradjon az ember.

Szóval a vers talán arról szól, hogy megpróbálom igazolni az Apát. És ezáltal magamat. Hogy miért nem lázadok. Merthogy nagyon rendben van a világ úgy, ahogy van, és én nem vagyok deviáns amiatt, hogy nem lázadok ellene. De azért mindig is nyomasztott, hogy talán mégis kötelességem lenne lázadni.
    
Most, 2011-ben már majdnem az életem fele telt el a szabadságban. Mostanra kiderült számomra, hogy a szabadság nemcsak nekem kínos feladat, nem én vagyok torzszülött, hanem az emberek jelentős részének semmi szüksége rá. Nincs rá időnk, erőnk, igényünk. És a szabadság nem egy evidencia, ami most már mindig így lesz magától. Hanem akár meg is szűnhet.

Akkor szűnjön, gondolom. És ez meg váratlanul jó érzés. Mégis működik a világ, alakul egyfolytában, vannak benne kalandok, lehet választani. Nem muszáj szabadnak lenni, és ettől valahogy kedvem támad hozzá.

5 megjegyzés:

  1. Hogy ez milyen aktuális. :-)
    Egyébként pedig pontos, nagyon. És bizarrul könnyed. Örülök, hogy olvashattam!

    VálaszTörlés
  2. be jó is volna valami keresztatya , jó atyuska, titkos udvari jótanácsos, engem majd, éppen engem nem öl meg.. de ő is ember.. az teszik is (Pozsgai?Aczél?..olyas...)
    és a vers zötykölődése a kátyús úton, "de"-kkel és "is"- ekkel, lépésváltásokkal, lépésvétésekkel, "jóvá-jóvá"-val csapkod hátba, hogy félre megy a falat (amatőr versnél ezek zökkentenék helyre),

    már-már elaludnál, zsongítana az állapot, szemem meg azért két kajában résnyire ...
    ( de) mégsem lehet , még a vége se nyugodt... mert hogy van az ott befejezve: "ne"eeee..... is, de , s...s... piha...


    jujjjj.. versmondók álma.. még ez is!

    VálaszTörlés
  3. Szabadság? A Nagy Bábjátékos kezében? Mikor egy valahavolt szerelem múlt ideje is csak lappangási idő, s ha 12 éves, akkor 12 éven át kiszámíthatatlan? (Értsd, ha mered.) Ha 73 éves, akkor 73 év alatt él és fejlődik legbelül? A belénk kódolt üzenetről nem is szólva. Amit át kell adni, azt átadjuk akkor is, ha évtizedeket küzdöttünk azért, hogy ne ezt kelljen. Szabadság nem létezik, de ha ráfogjuk valamelyik állapotra, hogy az, hát akkor tényleg az egyedül maradásért folytatott kitartó küzdelem egyik gyújtópontjában található meg. Jó, hogy van még, aki mer a szabadságról beszélni, és aki így. Szeretem ezt a versed (is).

    VálaszTörlés
  4. kiderült, hogy tetszik nekem?

    VálaszTörlés