András László: Saját kérész

András László
Saját kérész
A tivadari hídon álltam,
folyásirányban.
Jobb kéz felé a fák mögött
a templom.
Nem látszott, csak tudtam,
hogy ott van.
Alkonyodott. Az ég tetejéről
a fák ágai közé tartott a nap.
Percről percre távolodott,
gyengült a melege, a fénye.
Percről percre, de lassan,
s a híd vasa körül kérészek
keringtek a magasban.

A vaskorlátnak dőlve
néztük. Panna kérdezett.
Elmondtam, amit tudok,
hogy ma születtek,
röpködnek és szerelmeskednek,
és estére mind meghalnak.

Válasszunk kérészt magunknak
 – mondta Panna  –, és kövessük
a szemünkkel, és szeressük,
azt ott, ja nem, ezt ni, ó, elrepült.
És tükrözött a víz,
és elveszítettük szemünk elől
a kérészünket, és hiába
választottunk másikat,
az is eltűnt, ha a fák sötét
háttere elé került.

Egyre kevesebben, egyre
alacsonyabban köröztek.
Fecskék vágtak közébük,
de a többit nem láttuk, hova lett.
- Biztos elrepültek nyugatnak
szárnyukat rezgetve neki a napnak
és boldogan élnek míg meg nem halnak -

– mondta Gina, hozzátéve:- menjünk!
- Jövök én is nemsokára - mondtam,
aztán felnéztem. Már messze jártak.
Én meg ütöttem egyet a híd vasára.

Nem nagyon szoktam fényképezni, érteni sem értek hozzá, néha persze rámjön, és akkor vadul kattintgatok, mert szeretném, hogy meglegyen, mert ki ne szeretné, hogy meglegyen, és persze, néha tényleg meg is lesz valami, de legtöbbször mégis ellene vagyok a fényképezésnek, mert már maga a gép is zavar, egy gép mindig zavar, ha éppen nem használjuk, úgyhogy legtöbbször nincs is nálam gép, mert ha nálam lenne, akkor végig zavarna, és még azt se tudnám, hogy fogom-e használni, nem beszélve arról, hogy képes leszek-e észrevenni, hogy mikor kellene használni, pláne, hogy jól használom-e, és végül az lesz-e a képen, aminek lennie kellene, ezért legtöbbször nincs nálam gép, és ha valaki egyszercsak sajnálkozni kezd, hogy jaj de kár, mert ezt most milyen jó lett volna lefényképezni, akkor azt szoktam mondani, nem baj, majd jól megjegyezzük.

Az úgy volt, hogy egy héten át csorogtunk le a Tiszán egy négyes kenuban a nővéremmel (Éva) és a két nagylányommal (Gina, Panni). Napközben eveztünk, kikötöttünk a homokpadoknál, fürödtünk, esténként pedig sátorverés, tisztálkodás és vacsora után játszottunk – jobbára a vízhatlan kártyával. Aztán a családom nyugovóra tért, én pedig elballagtam a legközelebbi kocsmába, hogy egy  - na jó, kettő-három – hosszúlépés mellett olvassak, írjak, vagy csak bambuljak magam elé.  Szinte minden este született vers, mert minden nap történtek olyasféle apróbb csodák, amelyek a hétköznapokban nemigen - vagy egyszerűen csak nem vesszük észre őket a hétköznapi szemünkkel.

Tivadarban, ha a part felől jön az ember, a Katica kempingtől balra van az a kocsma, ahol aznap este leültem és háromnegyed óra, valamint két hosszúlépés és három cigaretta alatt meglett a vers. A legnehezebb az volt, hogy kihúzzam belőle a szarvasbogarat.  Ugyanis amint mentünk fel a hídra, a forró aszfaltba ragadt szarvasbogarat találtunk – rejtély, hogyan került oda, legalább ötven métert kellett megtegyen az aszfalton. Egy bicskával és sok türelemmel valahogy kiszabadítottuk, beraktuk a szalmakalapomba, és visszavittük a partra, a bokrok közé. Persze, a szalmakalapba is beleakadt, úgyhogy átmenetileg csöbörből vödörbe került, de végül sikerrel járt a mentőakció. Utána mentünk fel a hídközépig, és éltük át azt, amiről a versben beszámoltam. És ehhez az élményhez valahogy nagyon hozzá tartozott a szarvasbogár. Fontos volt, de megírhatatlan, vagyis a versbe beleírhatatlan, vagyis beleírt, de kihúzandó. És akkor még két cigaretta meg egy hosszúlépés elteltével kihúztam a bogarat immár harmadszor - aszfalt, szalmakalap, vers -, és elmentem lefeküdni.

7 megjegyzés:

  1. nagyon kedves... a vers is, a történet is

    VálaszTörlés
  2. Keszthelyi György2011. március 21. 1:47

    Sokkal több, mint kedves...

    VálaszTörlés
  3. sokkal ... egy szuszra végigolvasva mindkettő nagyon őszinte és két egyenértékű szöveg, csak más műfaji keretek között. Kiviláglik a líra különbsége a prózához viszonyítva, a végtelenbe mutató gesztus lehetősége van jelen.

    VálaszTörlés
  4. háromszor húzom majd ki

    kihúzott szarvasbogár
    aszfalt szalmakalap és vers
    háromszor húzom majd ki
    a versből a szarvasbogarat
    mert valahogy nem illik bele

    a forró aszfaltba ragadt
    én meg fogtam a bicskát
    és kiszabadítottam
    beleraktam a szalmakalapba
    de abba is beleakadt

    visszavittem a bokrok közé
    utána mentünk fel a hídközépig
    pedig nem látszott a híd
    és nem is tudtam hogy ott van
    de hát kérészekről írom a verset

    képrészekről

    fényképeztem volna a kérészeket
    ha tudtam volna fényképezni én
    nincs is nálam sosem a gép
    a hídon vasból lesz a korlát
    és nekidőlünk majd ha odaérünk

    ácsorogtunk a hídon
    képrészeken virágzott a tisza
    este két-három hosszúlépés
    két-három cigaretta
    és elkészül ez a vers is

    háromszor húzom ki belőle
    a szarvasbogarat
    de mindig újra beleakad
    átéljük mindig újra meg újra
    a szalmakalapot

    rá-ráütünk a híd vasára

    VálaszTörlés
  5. Ez a felület hihetetlenül jó, köszönjük.
    Ami rajta van, az pláne.

    VálaszTörlés
  6. Jó volt veletek szívni a nyári levegőt, így utólag-visszamenőleg: egy kicsit.
    Szarvasbogaradat csávákból kihúztad: versből-szurokból, hírből-hirtelen.
    Szeretettel -- Balázs

    VálaszTörlés